Sárospatak 2012. szeptember

A Magyar Tehetséggondozó Társaság közgyűlése a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumban

A Magyar Tehetséggondozó Társaság 2012. évi közgyűlése és konferenciája zajlott szeptember 21-22-én az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumban. Az iskolában folyó tehetséggondozó munka elismerése, illetve az a szándék jelölte ki az esemény helyszínéül az intézményt, hogy az ország különféle területeiről érkező szakembereknek bemutathassák az itt folyó tehetségfejlesztő munkát.

A konferencia résztvevőinek köszöntését Demeter Ervintől, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjától és Aros Jánostól, Sárospatak Város polgármesterétől hallhattuk, a megnyitó szavakat dr. Balogh László, az MTT elnöke és Tóth Tamás, az ÁVG igazgatója mondta. Az üdvözlések körébe sorolható az iskola diákjainak színvonalas művészeti produkciókat, kiállítást magába foglaló bemutatkozása is.

 Az első nap szakmai előadásai részben a nemzeti tehetséggondozás aktuális pályázatairól, a tehetségprogramok tartalmi, szervezeti és pénzügyi aspektusairól szóló tájékoztatók voltak, részben pedig sok új, érdekes információt adó továbbképzési lehetőség a tanár tehetséggondozásban betöltött szerepéről, a modern genetika és a pedagógia kapcsolatáról. A délután előadói a következők voltak: prof. Franz J. Mönks dr., az ECHA örökös tiszteletbeli elnöke, dr Polonkai Mária, az MTT alelnöke, Bajor Péter, a MATEHETSZ elnöke, Bucsi Szabó Zsolt, a MATEHETSZ projektmenedzsere, dr. Habil. Dávid Imre, a Debreceni Egyetem adjunktusa és prof. Dr. Czeizel Endre, az MTT örökös tiszteletbeli elnöke.

Ez a nap adott lehetőséget azon örömteli pillanatokra is, amikor a tehetséggondozásban évek óta kiemelkedő munkát végző szakembereket ismerte el a Társaság. A „Tehetségekért” kitűzőt és emléklapot vehette át Bagi István, a miskolci Rendészeti Szakközépiskola igazgatója, Császár István, a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet szakreferense, Rajnai Gábor, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Hálózatépítő Bizottságának vezetője, a Logosz Alapítvány elnöke és Szatmári Melinda, a taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola igazgatónője.

A frissen végzett ECHA-diplomásokat is ekkor köszönthettük.

            A törvényi kötelezettségeknek eleget téve, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elmúlt évi munkájára vonatkozó közgyűlési beszámolóra és annak elfogadására is sor került.

A következő konferencianapon a rendező intézmény komplex tehetséggondozó munkájának ismertetésére került sor Tóth Tamás, igazgató úr bemutatásában. A honfoglalás kori életfa-címerrel is szimbolizálható iskola oktató-nevelő munkájában az értékkel bíró hagyomány és modernség egymást erősítő kapcsolatára épít, képzési rendszerének sarkpontjaivá téve az informatikai, az idegen nyelvi oktatást és a tehetségfejlesztést.  Ezt követően, mintegy bizonyítékként, Lipécz Ádám, volt ÁVG-s diák, a „Sárospatak Ifjú Géniusza” címmel elsőként bíró mechatronikaimérnök- hallgató osztotta meg a Kutató Diákok Mozgalmában szerzett tapasztalatait, mutatta be innovációs tevékenységét, sikereit.

Az előadások, bemutatók sorát élénkítve a sárospataki oktatási intézmények – a Társaság szekcióihoz illeszkedően – tartották tehetségműhelyeiket. A foglalkozások interaktivitásra épültek, a felnőtt résztvevők maguk váltak csoporttaggá, alkotóvá, játszóvá.

A Carolina Óvoda Waldorf-módszerű néphagyományőrzésre, környezetvédelemre figyelő nevelési munkáját, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola projektnapjait és a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában folyó szociális készségfejlesztést nagy érdeklődés kísérte.

A házigazda intézmény három tehetségműhelyben mutatta be egyediségét. Az eszközkészítő műhely Szeder László tanár úr irányításával a tehetséges tanárra is felhívta a figyelmet, az országban kizárólagosan csak az Árpád Vezér Gimnáziumban és Kollégiumban  szervezett fizika becslési verseny bemutatása és a résztvevők feladatélményhez juttatása Bigus Imre tanár úr és Tóth Tamás igazgató úr által valósult meg,  a tehetséggondozó munka hozadékaként, a tanári karban kialakítható  pozitívabb klíma fontosságának hangsúlyozása a  Dusicza Erika tanárnő vezetésével működő személyiségfejlesztő műhelyben vált témává.

A felsőfokú oktatás jelenléte a Comenius Főiskolai Kar hallgatóinak sikeres versenytanításában, illetve díjazott, művészeti témájú tudományos diákköri dolgozatok bemutatásában, a mentori munka megrajzolásában volt tetten érhető.

            A rendezvény zárszavában a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke, dr. Balogh László rámutatott a sárospataki tehetséggondozó hagyományok (Comenius, Harsányi István) megújítására képes hiteles munkára.

Dusicza Erika
igazgatóhelyettes