www.mamboteam.com
Magyar Tehetséggondozó Társaság  
Főoldal arrow Beköszöntő
2010. szeptember 06. hétfő 13:21
 
 
Beköszöntő PDF Nyomtatás E-mail

Tisztelt honlap-olvasó!

   Megragadva ezen alkalmat, köszöntök minden új és régi tájékozódót, elsősorban a tehetséges gyerekeink felkutatásáért és fejlesztéséért legtöbbet tevő pedagógusokat, de ugyanígy a szülőket is és minden érdeklődő olvasót. Egyben invitálom is az új olvasókat a Magyar Tehetséggondozó Társaság tagjai sorába. A tehetséggel foglalkozó civil szervezetek száma ma már megközelíti a százat, s büszkék vagyunk arra, hogy  a mi Társaságunk volt ebben a sorban az első, s eredményeink alapján ma már közhasznú szervezetként tevékenykedünk. Működésünk eddigi tizenhét évében jelentős eredményeket értünk el a magyar tehetség-ügy fejlesztésében, felvirágoztatásában. Döntően pedagógusok, pszichológusok, szülők alkotják  a Társaság  tagságát, s ennek megfelelően a következő területeken végeztük  munkánkat - összhangban eredeti célkitűzéseinkkel:

      - támogattuk a gyermeki, tanulói személyiség képességeit megismerő, hatékonyan fejlesztő tehetséggondozó kezdeményezéseket, ezek szakmai alapozásában jelentős részt vállaltunk /pl. O.M. Arany János Tehetséggondozó Programja/;
      - segítettük, koordináltuk a tehetséggondozás fejlesztését szolgáló tudományos kutatásokat;
      - különféle képzési formákkal /intenzív tanfolyamok, posztgraduális pedagógus szakvizsga-program/ elősegítettük, hogy a tehetségfejlesztést végző szakemberekhez eljussanak a legfrissebb külföldi és hazai kutatási eredmények;
      -  konferenciák, műhelyfoglalkozások formájában fórumot teremtettünk a tehetségfejlesztés hatékony iskolai gyakorlati módszereinek átadására, megvitatására;
     -  kiadói tevékenységet folytattunk, közel húsz tanulmánykötet, monográfia jelent meg közreműködésünkkel a tehetség-témakörben;  
     -  kapcsolatot alakítottunk ki a tehetséggondozás nemzetközi civil szervezeteivel  - kiemelten az Európa-Parlament tehetség-szervezetével, az ECHA-val /European Council for High Ability/, valamint más nemzetek tehetséggondozó társaságaival, sikeres tehetséggondozó iskoláival /Hollandia, Ausztria, Anglia, Németország, Spanyolország, Lengyelország, Románia, Szlovákia/.

   Úgy gondolom, hogy már ez a felsorolás is érzékelteti sokrétű tevékenységünket, amelynek sikereiben kiemelt szerepet játszottak a Társaság eddigi elnökei, akik a tehetséggondozásban nemzetközileg hírű szaktekintélyek, sorrendben: dr. Gefferth Éva, dr. Czeizel Endre és dr. Báthory Zoltán. Szakértelmük mellett megnyerő emberi habitusuk is nagyban elősegítette, hogy hatékony alkotó légkör jött létre kezdetektől fogva, s ma is egymás munkáját nagyra értékelő, megbecsülő, segítő légkör jellemzi tevékenységünket. A Magyar Tehetséggondozó Társaság közel félezres tagsága tisztelettel és szeretettel várja azokat a pedagógusokat, más szakembereket és szülőket, akik a magyarországi és határon túli magyar fiatalok tehetségfejlesztésében az eddiginél még jelentősebb eredményeket szeretnének elérni, illetve sikeres fejlesztési tapasztalataikat szívesen osztják meg a területen munkálkodó szakemberekkel, támogatókkal. /Jelentkezési lap honlapunk megfelelő részében  megtalálható./ Hisszük, hogy még sok felderítetlen érték van  a tehetséggondozás terén, amelyek felkutatása,  közreadása jelentősen elősegítheti, hogy a mostaninál is hatékonyabban végezzük a tehetséges gyerekek felismerését és fejlesztését.


                                                                              Dr. Balogh László
                                                              a Magyar Tehetséggondozó Társaság
                                                                                    elnöke

 
 
Top! Top!