www.mamboteam.com
Magyar Tehetséggondozó Társaság  
Főoldal
2010. szeptember 06. hétfő 13:24
 
 
Főoldal
MTT 2010. szeptember 25-i,
rendes évi Közgyűléséhez kapcsolódó konferenciáról 
 
AKTUÁLIS 2010/2.

  2010. május  12-én ülésezett a Magyar Tehetséggondozó Társaság Elnöksége és Választmánya. Mindkét fórum áttekintette  a MTT és  az Apáczai Kiadó vezetője által 2010. március 10-én aláírt „Együttműködési  megállapodás”-ból adódó  tennivalóinkat. A MTT továbbra is vállalja kiemelt feladatként, hogy szakemberei segítséget nyújtanak a Kiadó tehetséggondozó tevékenységéhez, tanulmányi versenyeihez, részt veszünk a Kiadó rendezvényein előadóként, s hasonló szerepben közreműködünk a Kiadó akkreditált továbbképzésein. A Tehetség újság továbbra is a MTT folyóirataként jelenik meg - az MTT Választmánya által kinevezett és felügyelt - Százdi Antal felelős  szerkesztő által irányított - Szerkesztő Bizottság koordinálásában, az Apáczai Kiadó  kiadásában, évente 4 alkalommal, 16-24 oldal  terjedelemben. Az Apáczai Kiadó több éve tartó jelentős anyagi és szakmai segítségét ezúton is köszönjük.
    Ugyancsak mindkét vezetői fórum tárgyalta a MTT által 2009-ben alapított „Tehetségekért” díjra beérkezett javaslatokat. Ezt a kitüntetést azok kaphatják meg, akik kiemelkedő munkát végeztek éveken át a magyar tehetséggondozás hazai és határon túli fejlesztésében. Ez évi kitüntetésre 13 javaslat érkezett, s a Választmány úgy döntött egyénekre szóló  titkos szavazással, hogy a szeptemberi MTT-konferencián 10  szakember kapja meg ezen elismerést.
    Az Elnökség és a Választmány is meghallgatta Fodor Istvánné igazgató asszony (Mezőkovácsháza, Csanád Vezér Általános Iskola) előterjesztésében a rendes évi MTT-konferencia programtervezetét és a lebonyolítás  technikai feltételeiről szóló előterjesztést, s azokat jóváhagyta. Amint azt már korábbi Aktuálisunkban is jeleztük, a  konferenciát (ennek keretében a szokásos évi közgyűlésünket) szeptember 24-25-én tartjuk Mezőkovácsházán. A részletes program és a jelentkezési lap augusztus közepétől lesz elérhető honlapunkon (www.mateh.hu), jelentkezni szeptember 15-ig lehet.  Az ECHA-Diplomások Műhelyének következő rendezvénye november 26-27-én lesz Törökszentmiklóson, a Bercsényi Miklós Gimnáziumban, a program és a jelentkezési lap októberben kerül fel honlapunkra.
   Megtárgyalta mindkét vezetői fórum, hogy milyen szakmai szerepet vállal a MTT a Magyar Géniusz Program által szervezett továbbképzésekben, s áttekintette azt is, milyen lehetőségeket kínálnak ezek a továbbképzések a MTT tagjainak  a szakmai továbbfejlődésben. A vezetés ezúton is felhívja a tagság figyelmét, hogy augusztusban-szeptemberben várhatóan újabb csoportos és egyéni továbbképzési lehetőségek kerülnek meghirdetésre, a részletekről a  www.tehetsegpont.hu honlapon lehet majd tájékozódni.
   A Magyar Tehetséggondozó Társaságnak több tagja is jelentős elismerésben   részesült sok éves magas színvonalú  tehetségsegítő munkájáért. Csermely Péter Professzor Magyar Örökség Díjat kapott, H.  Nagy Anna a Tehetségek Szolgálatáért életműdíjat kapta, Kormos Dénes tagtársunkat pedig a Tehetségek Szolgálatáért éves díjban részesítették. Mindhárom kitüntetettnek szívből gratulálunk, s további sikereket kívánunk a tehetséggondozás felvirágoztatásában.
   Ezúton is köszöntjük Czeizel Endre Professzort, a MTT Örökös Elnökét aki a közelmúltban töltötte be 75. életévét.  Köszönjük több évtizedes munkáját, s kívánjuk és kérjük, hogy sokáig erőben, egészségben segítse a magyar tehetségügy további felvirágoztatását.  Köszöntésére írt nyílt levelünk honlapunk Fő oldalán megnyitható.

2010. május 25.
                                                                                                                                                         Dr. Balogh László
                                                                                                                                                                MTT-elnök

Köszöntjük a 75 éves Czeizel Endre Professzort! 

Ezen a fórumon is nagy tisztelettel köszöntjük a 75 éves Czeizel Endre Professzort, hiszen  az ő neve és  a magyar tehetséggondozás ügye elválaszthatatlanul kötődik egymáshoz. Bár genetikusként aratta első sikereit: a genetika legújabb eredményeit közvetítette a képernyőn   a hetvenes években a televízióban tartott előadásai során, s vált igen népszerűvé   lenyűgöző, gazdag tudásával, előadásmódjának logikusságával, dinamizmusával, színességével.  Már akkor is érintett olyan kérdésköröket, amelyek kapcsolódtak a tehetség-problémakörhöz, de ebben a témakörben kutatói és gyakorlati tevékenysége akkor vált gazdaggá, amikor a rendszerváltással  egyidőben  Magyarországon is egyre nagyobb figyelmet kapott a tehetséggondozás, az iskolák egyre több programot indítottak, s civil szervezetek jöttek létre, hogy segítsék a tehetséges fiatalok felderítését és hatékony fejlesztését. Nyugodtan mondhatjuk, hogy néhány évtizedes csendesebb időszak után elindult akkoriban a tehetség-ügy hazai felvirágzása. Ebben jelentős szerepet vállalt az 1989-ben megalakult Magyar Tehetséggondozó Társaság, amely a tehetséggondozás első hazai civil szervezeteként verbuválta egy  szervezetbe a hazai tehetségkutatókat és legkiválóbb gyakorlati szakembereket. Nem véletlen, hogy Czeizel Professzor is csatlakozott ehhez a mozgalomhoz, hiszen   a genetika egyik bázisa a tehetség-témakörnek, s amikor nagy lendületet vett Magyarországon a tehetséggondozás elméleti alapjainak feltárása és a gyakorlati fejlesztő munka javításának kimunkálása, Czeizel Professzort rögtön mozgásba hozták ezek a kihívások. A témakörben megjelent könyvei, széles körben tartott sikeres előadásai alapján  a Magyar Tehetséggondozó Társaság felkérte az elnöki teendők ellátására, s ebben a funkcióban közel tíz éven át segítette a magyarországi tehetséggondozás dinamikus fejlődését. Szakmai és emberi tekintélye jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy egyre többen  kapcsolódtak be a MTT munkájába, s az oktatásügy irányítása is egyre nagyobb szerepet szánt e civil szervezetnek programok véleményezésében, kidolgozásában. Fáradhatatlanul irányította  Czeizel Professzor a Társaság életét, s mindent megtett azért, hogy a társadalom egészének figyelme jobban odaforduljon a tehetségügy felé. Gazdasági szakembereket, oktatáspolitikusokat - pártállástól függetlenül - is megnyert  az ügynek, és egyre több sikeres konferencián került terítékre a tehetség-témakör. Ezek közül kiemelkedő az 1997-ben megrendezett „Tehetség és társadalom” című, amelyen a magyar tehetséggondozás   európai összevetésére  is sor került: egyfelől M. Vorbeck, a Strassburgi Európa Parlament szakreferense elemzésében, másfelől  F.J. Mönks Professzornak, a European Council for High Ability  elnökének előadásában. Ugyanakkor ezen a konferencián a  szakemberek megfogalmazták  a hazai tehetséggondozás  előrelépésének főbb irányait is, amelyek még ma is aktuálisak. Nagy szerepet vállalt abban is Czeizel Profrsszor, hogy a magyar kutatók éss gyakorló szakemberek bekapcsolódjanak az Európai Tehetségtanács /European Council for High Ability/ munkájába, ő maga is vezér-előadója volt több ECHA-Konferenciának, s különösen jelentős  szerepe volt a Debreceni Egyetemen 2000-ben rendezett 7.ECHA-Konferencia sikerében Szép számmal  jelentek meg Czeizel Endrének könyvei a tehetség-témakörben, különösen kiemelkedő a „Sors és tehetség” című, amely több kiadást ért meg 1997 óta, s amely a korszerű tehetséggondozás  genetikai alapvetését adja. A költőkről, festőkről, tudósokról írt nagysikerű könyvei a speciális tehetség egy-egy területén elemzi a tehetség kibontakozásának komplex feltételrendszerét, a tehetség elkallódásának veszélyeit. Nemcsak a könyveivel vállalt vezető szerepet a magyar szakemberek tudásának  fejlesztésében, de a képzéseken, továbbképzéseken való közvetlen közreműködéssel is hozzájárult ahhoz, .   hogy a legújabb hazai és  külföldi kutatási eredmények eljussanak hozzájuk.  Mint debreceni, lokálpatrióta büszkeséggel említem meg külön is, hogy a  kilencvenes évek közepétől Czeizel Endre jelentős szerepet  vállal  a Debreceni Egyetemen a  "tehetségfejlesztési szakértő" pedagógusok képzésében - ebbe a képzési programba később az ELTE-n is bekapcsolódott, a pszichológiai doktori programban kurzusok vezetésében,  a Pedagógiai-Pszichológiai Tanszék által szervezett nemzetközi és országos konferenciákon előadások tartásában.  Czeizel Endrének az ügy iránti lelkesedése, elhivatottsága, személyes varázsa nemcsak a Társaság tagjait érintette meg, igazi vezéralakja lett és maradt máig is  a magyar tehetség-ügynek.  Nem véletlen, hogy mint a mágnes vonzza magához a tehetség-témakör iránt érdeklődő kutatókat, gyakorló pedagógusokat a minden gondolatában, mozdulatában hiteles világhírű Professzor, hiszen bár alapvetően genetikusként kutat és dolgozik a gyakorlatban , de  a tehetséges gyerekekért felelősséget érző, humánus pedagógus képe is megjelenik, amikor nevét említjük. Köszönjük Czeizel Professzornak mindazt, amit évtizedeken át tett a tehetségügy felvirágoztatásáért, a fáradhatatlanul végzett munkáért.   Isten éltesse a 75 éves Czeizel Endre Professzort, a Magyar Tehetséggondozó Társaság Örökös Elnökét! Tagságunk, számtalan tisztelője nevében   kívánom és kérem, hogy sokáig erőben, egészségben segítse a magyar tehetségügy további felvirágoztatását!



  Debrecen, 2010. április 3.                                                                  
                                                                                                                            Dr. Balogh László                     
                                                                                                   a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke

 
Olvasók száma
Jelenleg 8 vendég olvas minket
 
Top! Top!